Fényérzékeny Alkotások

"A vers - az a belső valóság. A vers szabad, szürreális képzetek egymásutánja, amelyet a valóság a költő tudata alatt életre hív. Látási és hallási asszociációk sora. És az olvasónak alá kell vetnie magát ezeknek az asszociációknak (...) akkor érti meg őket." /Karel Capek/

Nap verse

Nap idézete

Friss topikok

Címkék

A Vámpír

Fényérzékeny 2014.09.24. 20:44

1158258438.jpg

A Vámpír


Hosszú haja leng a szélben
Eltűnik a sötét éjben.
Csak a szeme villan kéken
Míg az égre nézett éppen.

Fekete a bőrcsizmája
Bőrkabátja, bőrnadrágja.
Csak a bőre sápadt-fehér
Hiszen nem a napfényen él.

Hosszú szemfoga kivillan,
Áldozata után illan.
A szíve csak vérrel dobban,
Szerezni kell valahonnan.

Megbűvöli áldozatát,
Hogy elvegye a fájdalmát.
Így a vámpír harapása
Boldogságnak a forrása.

Szívét nem fűti szerelem,
Nincsen már benne érzelem.
Így él Ő a halál után,
Egyszer eljut hozzád talán!

/Fényérzékeny/

Címkék: halál vámpír

Szólj hozzá!

Jégkirály

Fényérzékeny 2014.09.22. 20:53

Jieanu-Dragos-15.jpgJégkirály


Elérhetetlen és rideg
A szíve kemény és hideg.
Régóta nem tud szeretni,
Senki sem látta nevetni.

Jégkirály lett az ő neve,
Mert jéggé fagyott a szíve.
Dér csillog szép hosszú haján,
Melynél fehérebb nincs talán.

Kristálytiszta kék a szeme
A tengert is látni benne.
Bőre, mint a legelső hó,
Oly fehér, hogy nincsen rá szó.

Messze, fent a hegyekben él,
Ahol örökké tart a tél.
Jégből épült palotája
A világ egyik csodája.

Réges-régen szerelmes volt,
Ám az élet belegázolt.
Elhagyta őt a szerelme,
Véget ért a sors kegyelme.

Más választást nem is hagyott,
Fájó szíve jéggé fagyott:
Mert a jégszív sose fájhat,
Nem emésztheti a bánat.

Oly magányos a Jégkirály,
Élete üres és sivár.
Változtatni csak úgy tudna,
Ha jégszíve kiolvadna.

Egyik hideg téli napon
Megjelent egy szép hajadon.
Nagyra nyílt a király szeme:
Olyan, mint a volt szerelme!

Mint a fű, oly zöld a szeme
És szép hófehér a bőre.
Vérvörös színű a haja
S lágyan zengett minden szava:

"A nagy világot bejártam,
Mire végre Rád találtam.
Érzem, a szívem a Tiéd
Ne kérdezd tőlem, hogy miért.

Tudom, hogy ez hihetetlen,
Hiszen sosem láttál engem.
Én sokszor láttalak Téged,
Mint egy kedves álomképet.

A magányos éjszakákon
Téged látlak, Jégkirályom!
Kérlek nézz most a szemembe,
Csak magad láthatod benne!"

Könnyes lett a király szeme:
Olvadni kezdett a szíve.
Megfogta a leány kezét,
S megnézte a szép zöld szemét.

A jégszív végre kiolvadt
És egy hatalmasat dobbant.
Most már boldog a "Jégkirály"
Rá is egy szép szerelem vár.
/Fényérzékeny/

Szólj hozzá!

Vers egy idegenhez

Fényérzékeny 2014.05.22. 20:38

tumblr_mv6ga96Ete1shxtfoo1_500.gif

Vers egy idegenhez


Lelked belső rejtekében
De szeretnék végre járni!
Szemeid bús tengerében
Titkos vágyaidat látni!

Lennék ágyad, pihe-puha
Színes kép a szobád falán.
Finom testeden a ruha
Ismernélek jobban talán.

Lennék télen melegítő,
Beburkoló szőrmekabát.
Alkohol, mi felhevítő,
Feledtetném lelked baját.

Puha, édes ajkaidnak
Rabja lennék mindörökre,
Részegítő csókjaidnak
Önként vállalt mély börtöne.

Édes illatodat érzem
Sötét éjnek magányában.
Őrület határán végzem,
Fájó kínban, forró lázban.

Címkék: szerelem vágy magány

Szólj hozzá!

A sóhajok éjszakája

Fényérzékeny 2014.05.22. 17:51

12.Favole.jpg

A sóhajok éjszakája

Titkos vágyak néma fátyla:
A sóhajok éjszakája.
Kínzó vágyban izzik a test,
Régen várt enyhülést keres.

Félve titkolt mély érzések
- Elválasztanak fényévek -
Magányosan ejtett könnyek
Minduntalan előtörnek.

Beteljesületlen marad,
Hiába a néma harag.
Éget, mint a forró máglya:
A sóhajok éjszakája.

Címkék: vágy magány

Szólj hozzá!

Bukott angyal

Fényérzékeny 2014.05.20. 22:08

15.Violin-herido.jpg

Pokolbéli bukott angyal

 

Illess áruló csókoddal
Pokolbéli bukott angyal!
Ölelj, hazudj szép szavakkal
Utoljára vígy magaddal!
 
Légy hát velem még ez éjjel
Elemésztő szenvedéllyel.
Töltsd meg testeddel a testem
Cserébe tiéd a lelkem!
 
Csókkal égess rajtam sebet
Bőrömön hagyva jeledet.
Kóstolj meg hát, vedd a vérem
Félig már aléltan kérem.
 
Kéjjel vegyül a fájdalom
Véres csókod a jutalom.
Körmeid húsomba marnak
Utat engedtél a Vadnak.
 
Buja vággyal kecsegtető
Egyben mégis fenyegető
Pillantásod elvarázsol.
Magával ragad a mámor.
 
Az utolsó végzetes tánc
Sírba taszító vad románc.
Halálba visz, mégis várom,
Míg a szemhéjam lezárom.

Címkék: csók szenvedély

Szólj hozzá!

A fénykép

Fényérzékeny 2014.05.14. 18:31

walking_alone.jpg

A fénykép

Teljesen megsemmisülve állt fel a számítógépes asztaltól. A szék hangos csattanással adta meg magát a gravitációnak. Egy pillanatig még mereven bámulta a monitort, majd kényszerítette magát, hogy elinduljon. Bárhová. Már a szoba levegője is fojtogatta. Magához vette a cigarettásdobozát és az öngyújtóját, majd útnak indult. Céltalanul. Nem tudott másra gondolni. Az az arc…

Automatikus mozgássorozatok. Le a lépcsőn, át a konyhán… Folyosó, előszoba. Ajtónyitás. Hideg levegő csapta meg az arcát, mint egy jól kivitelezett pofon. Elindult az úton egy tetszőleges irányba. Nem tervezett el semmit, hagyta, hogy a sors irányítsa a lépteit.

Istenem, az a kép! Beleégett a retinájába, bekúszott az emlékezetébe, mint egy élősködő féreg. Mindent felborított. MINDENT. Nem maradt más, csak üresség és düh. Sajgó, felemésztő, szinte fizikai fájdalmakat okozó düh. Legyen átkozott!

Egy híd tetején találta magát. Vajon hogy jutott pont ide? Végülis, teljesen lényegtelen. Elővette a cigarettáját, kivett egy szálat és meggyújtotta. A vége vörösen felizzott. Mélyen letüdőzte a füstöt. Hasztalan pótcselekvés… A nikotin nem hozott nyugalmat.

Megrohanták az elméjét az emlékek. Hosszú, vörösesszőke haj a párnán. Egy fiatal férfi arca. Az Ő arca… Szép ívű ajkai, csókjainak íze. Rég eltemetett, boldog emlékek váltak gyötrelmének okozójává. Könnyek lepték el a szemét. Langyos kis patakokban folytak végig az arcán. Letekintett a kezében lévő, csonkig égett cigarettára. – A sors iróniája ez a párhuzam – gondolta keserűen. Elengedte a csikket, majd felmászott a korlátra. A víz a híd alatt csendes volt és nyugodt. Szinte már sajnálta megzavarni ezt a nyugalmat, de elhatározásra jutott. Ellökte magát a korláttól.

Egy csobbanás zaja rázta meg a vidéket. Aztán néma csend telepedett a tájra.

-------------------------------------------------------------

Lien zihálva ébredt fel rémálmából. Felkelt, belebújt fekete szőrme köntösébe és a lakótársa szobája felé indult.

- Sylvia! Sylvia, fenn vagy még? – kérdezte, miután kopogott az ajtón. Nem érkezett válasz, így benyitott. A szoba üres volt és sötét, csak a számítógép monitorja világított sápatagon. Odalépett a géphez, hogy kikapcsolja, ekkor egy képet vett észre a képernyő közepén. Egy hosszú, vörösesszőke hajú srácot és egy barna hajú lányt látott a képen, akik egy pufók kis csecsemőt tartanak a fényképezőgép lencséje elé mosolyogva.

- Milyen szép család! – sóhajtott Lien, majd kikapcsolta a számítógépet.

Címkék: halál magány

Szólj hozzá!

A harcos halála

Fényérzékeny 2013.06.24. 15:24

war_gods_testament_spear_warrior_fantasy_greek-hd-wallpaper-181801mmmmm.JPG

A harcos halála
 
Földre folyt a piros vérem
A hajnalt már meg sem élem.
Sok ezernyi sebből vérzek,
Fájdalmat már mégsem érzek.
Látom a sok bátor harcost,
Kik e helyen fogtak kardot.
Nagy csatában esett el mind,
Csak a szellemük maradt itt.
Szabadulni már nem tudnak,
Mindig e földön maradnak.
Mennyország és pokol között,
Az élők és holtak fölött.
Hívó szavuk csábít engem,
Nem lehetek tehetetlen.
Hirtelen könnyűvé váltam,
A levegőbe felszálltam.
Elhagytam a vérző testem,
Az új hazámat megleltem.
Harcos szellem leszek én is
Az idők végezetéig.

 

/Fényérzékeny/

Címkék: halál harcos

komment

süti beállítások módosítása