A fénykép
Teljesen megsemmisülve állt fel a számítógépes asztaltól. A szék hangos csattanással adta meg magát a gravitációnak. Egy pillanatig még mereven bámulta a monitort, majd kényszerítette magát, hogy elinduljon. Bárhová. Már a szoba levegője is fojtogatta. Magához vette a cigarettásdobozát és az öngyújtóját, majd útnak indult. Céltalanul. Nem tudott másra gondolni. Az az arc…
Automatikus mozgássorozatok. Le a lépcsőn, át a konyhán… Folyosó, előszoba. Ajtónyitás. Hideg levegő csapta meg az arcát, mint egy jól kivitelezett pofon. Elindult az úton egy tetszőleges irányba. Nem tervezett el semmit, hagyta, hogy a sors irányítsa a lépteit.
Istenem, az a kép! Beleégett a retinájába, bekúszott az emlékezetébe, mint egy élősködő féreg. Mindent felborított. MINDENT. Nem maradt más, csak üresség és düh. Sajgó, felemésztő, szinte fizikai fájdalmakat okozó düh. Legyen átkozott!
Egy híd tetején találta magát. Vajon hogy jutott pont ide? Végülis, teljesen lényegtelen. Elővette a cigarettáját, kivett egy szálat és meggyújtotta. A vége vörösen felizzott. Mélyen letüdőzte a füstöt. Hasztalan pótcselekvés… A nikotin nem hozott nyugalmat.
Megrohanták az elméjét az emlékek. Hosszú, vörösesszőke haj a párnán. Egy fiatal férfi arca. Az Ő arca… Szép ívű ajkai, csókjainak íze. Rég eltemetett, boldog emlékek váltak gyötrelmének okozójává. Könnyek lepték el a szemét. Langyos kis patakokban folytak végig az arcán. Letekintett a kezében lévő, csonkig égett cigarettára. – A sors iróniája ez a párhuzam – gondolta keserűen. Elengedte a csikket, majd felmászott a korlátra. A víz a híd alatt csendes volt és nyugodt. Szinte már sajnálta megzavarni ezt a nyugalmat, de elhatározásra jutott. Ellökte magát a korláttól.
Egy csobbanás zaja rázta meg a vidéket. Aztán néma csend telepedett a tájra.
-------------------------------------------------------------
Lien zihálva ébredt fel rémálmából. Felkelt, belebújt fekete szőrme köntösébe és a lakótársa szobája felé indult.
- Sylvia! Sylvia, fenn vagy még? – kérdezte, miután kopogott az ajtón. Nem érkezett válasz, így benyitott. A szoba üres volt és sötét, csak a számítógép monitorja világított sápatagon. Odalépett a géphez, hogy kikapcsolja, ekkor egy képet vett észre a képernyő közepén. Egy hosszú, vörösesszőke hajú srácot és egy barna hajú lányt látott a képen, akik egy pufók kis csecsemőt tartanak a fényképezőgép lencséje elé mosolyogva.
- Milyen szép család! – sóhajtott Lien, majd kikapcsolta a számítógépet.
